Karod megragad, és lehúz a mélybe,
szárnyaim többé már nem emelnek.
Tegnap este mindet felégetted,
tollaik szétszóródtak a hűvös ködben.
Megértettem, hangom elcsitul,
szavaim nem hallja sem élő, sem holt.
Csak az üresség válaszol nekem,
és a csendben marad minden titkom.
Néha még érzem illatod,
de mire felkapom a fejem,
te már elszállsz, akár a füst,
s csak árnyék marad utánad.
Most ablakomból figyelem a múltat,
ahogy széttört szárnyakkal tovaszáll.
Nem nyújtom felé többé a kezem,
csak várom, hogy végre elengedjen.
2014
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése