Egyre mélyebbre húz a jeges ár,
a hullámok fojtott ütemben csapnak fölém.
A nap már messze jár,
melege csupán emlék a fagyos víz ölén.
Bőrömön jég csillog,
ráfagy a cseppek rideg koronája.
Nincs kéz, nincs menedék,
csak víz alatti sivatag, némaság hazája.
A tenger mélyén a halál csókja simogat,
ölel, majd eltaszít, partra vet gyalázatban.
Nem kell neki sem az élő, sem a holt,
nem kell neki a számkivetett.
2015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése