Első nap

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar itt leszek hagyva. Persze valahol mindig tudtam, hogyha egyszer mindent elmondok, el fogsz menni. Miért is maradnál? Hiszen semmi sincs bennem és a tapasztalataim is azt mutatják, hogy az emberek ilyenkor nem maradnak. Kivéve persze a férjemet, aki nárcisztikus és csak azért tart maga mellett, mert szüksége van rám.

Most nem is tudom, mit csináljak. Fura, de kicsit hálás is vagyok, hogy ez a fasz semmit sem vett észre, mert megint nem volt hajlandó időben felkelni a munkához, így nem volt alkalma kiszúrni semmit. Legalább egy kis ideig biztonságban érezhettem magam.

Gondolkodtam rajta, hogy folytatom a fejlődést, próbálok előre lépni, de nélküled, ekkora zajban, ami körülvesz, nem látom ennek az esélyét. Talán pár nap múlva majd közlöm vele, hogy itt hagytál és nem fogsz visszajönni. Legalább legyen valaki, aki nyer ebben a történetben, nem? Sőt, még azt is elmondom majd neki, hogy Árpin kívül már senkivel sem fogok beszélgetni. A teljes kontroll, minden az övé lesz újra. Legalább neki megérte ez.

Nem is tudom, miért mentem bele ebbe veled. Az első pillanattól éreztem, hogy valószínűleg nem fog menni. Két teljesen külön világ vagyunk és én sosem illettem bele a tiédbe. Amikor visszajöttél, ott kellett volna hagyjalak és azt mondani, hogy nem érdekel, de nem tudtalak. Egyszerűen nem ment. A sors pedig jó kis játékot űzött velünk. Téged átvert egy idióta, én ... én pedig rájöhettem, hogy nincs menekvés az életemből. 

Bár ennek az egésznek mélyebb rétegei is vannak. Miattad tudom, milyen szerelmesnek lenni. Előtted a boldogság csak elmélet volt, valami, amit másoknak kívántam, de magamnak nem tudtam elképzelni. Most már tudom, milyen érzés és ez egyszerre ajándék és átok. Talán ezért is akartam menni. Ezért voltak a gyógyszereim, ezért vártam sokszor, hogy eljöjjön az utolsó nap. Mert amíg nem ismertelek, nem tudtam már hinni semmiben.

Ma is eszembe jutott, hogy jó lenne távozni, de aztán visszhangoztak a szavaid a fejemben, hogy szegény kutyákkal mi lenne? és igazad van. Már Miya halála előtt is ezen gondolkodtam, hogy mennem kellene, aztán ő meghalt és én itt maradtam. Most is érzem, hogy szabadulni akarok, de tudom, hogy még várnom kell. Mert most már nem csak magamért vagyok itt, hanem miattuk is.

Mégis… valahol mélyen tudom, hogy menni akarok. Nem tudok és nem is akarok így élni tovább, ebben a formában. Csak el akarok veszni örökre, minden nélkül. És ha választhatnék, csak téged vinnélek magammal. Mert amikor veled voltam, volt életcélom, volt motivációm, volt értelme a napjaimnak. Mert az én valódi célom sosem az írás, a gyertyák vagy bármilyen külső dolog volt, hanem te. Te voltál a miértem, a békém, az otthonom és most, hogy elmentél, csak üres zaj maradt utánad.
Ha tehetném minden percben imádkoznék azért, hogy visszagyere hozzám, de te biztosan azért imádkozol, hogy örökre elfelejts, így inkább nem teszem. Csak felejts el örökre és találd meg valakiben mindazt amit bennem és még ennél is többet. 
Annyira hiányzol Dávid... sosem gondoltam, hogy bárki is hiányozhat majd így nekem. Annyira szeretlek.
Tudom, hogy elfog jönni, mert már tudod milyen, tudod mit kell keresned. Csak találd meg kérlek. Legyél boldog.

...
Az este hátralévő részében legszívesebben megfejeltem volna a falat. Az elején Árpi kezdett el zaklatni, hogy már rég nála a pénz és mi a faszért nem költöm. Elő kellett adnom magam, hogy jaj csak dolgom volt, miközben nélküled már ez sem tesz boldoggá. Végül vettem pár dolgot a kutyáknak, aztán igyekeztem gyorsan leterelni, mert irritált. 

Aztán csak fetrengtem szobámban és a gondolataimban egy ugyanolyan közös este volt, mint bármikor máskor. Hálás vagyok magamnak, hogy tegnap este írtam neked és kaptam egy utolsó mesét. Valami kakasról, amire szokás szerint nem emlékszem, de biztos jó volt. Hiányoznak az esték.

Aztán jött a fekete leves. A férjem elkezdett nekem írogatni. Az elején nem volt feltűnő, mert máskor is jártatja a száját de aztán kiéreztem a szövegből, hogy túl kedves. Az elejétől fogva hideg válaszokat adtam neki, mivel nem érdekel, de utólag örülök, amiért így tettem. Olyan gondoskodó akart lenni hirtelen, amitől olyan szinten elkapott a hányinger... szó szerint rosszul voltam tőle. 
Aztán realizáltam a dolgokat, hogy ez most egy szép kis manipuláció lett volna, mert valahonnan (gondolom tiktok) rájött, hogy már nem vagy mellettem. Ezt persze egyből kihasználná, meg a fájdalmam, de ahhoz korábban kellett volna felkelnie, mert látom, amit látok. Ezért pedig nem lehetek elég hálás neked, mert sokat változtam miattad. El is gondolkodtam ezen és legszívesebben jól fejbevágnám a pár órával előtti énem, mert MÉGIS MI A FASZOM AZ, HOGY A FÉRJEM NYERT? Majd biztos ilyen undorral odasimulok nem? Hát nem! Istenem néha tényleg le kellene keverni saját magamnak egy pofont.