Második nap

 Még csak kora reggel van, de amikor kinyitottam a szemem realiztáltam, hogy már nem vagy az életemben. Inkább csak a másik oldalamra fordultam és próbáltam volna aludni, de bekúsztak a gondolatok és nem ment. Még a jó éjt üzid nélkül megvoltam, valahogy túléltem, de a jó reggelt üzid hiánya olyan, mintha kiszívták volna az összes levegőt a szobából. Írni akarok neked! Helyette csak ülök a csukott ajtód előtt és kapargatom. Ráírom egy fecnire, hogy hiányzol, be akarom csúsztatni az ajtód alatt, de nem teszem. Nem vagy rám kíváncsi, el akarsz felejteni, talán még utálsz is engem. Akkor mégis miért érdekelne a hülye hiányzol üzim?!
Egyszerűen nem tud boldoggá tenni semmi. Mégis hogyan fogok így élni nélküled? Olyan, mintha meghaltál volna... Hiányzik minden, ami te vagy. Ez a négy hónap tényleg hosszú éveknek tűnt és most fogalmam sincs hogyan kellene elengedjelek. Eddig azt mondtad, hogy minden ajtó be van falazva, nincs hová mennem, de mégis volt egy ajtó, ahol ki tudtál rakni.